Egy éve már. (Vagyis már két nappal elmúlt, de hiába írtam meg ezt a posztot, képtelen voltam kitenni.)

Ez az utolsó fotó rólad, … az előtt a borzalmas szombat előtt 3 nappal készült.

Ez az utolsó fotó rólad és akkor még nem tudtam, különben folyamatosan kattintgattam vagy filmeztem volna.

Meg tudtalak volna ennél is jobban őrizni akkor? Nem. Nem tehettem, hiszen szükséged volt rám. Arra, hogy közel legyek, hogy segítselek. Megtettem. Fáradt voltál. 15 év hosszú idő.

Mindketten fáradtak voltunk. Hosszú és mozgalmas éjszakánk volt. Sajnálom. ☹

Egy éve már, de minden percét fel tudom idézni. Látom a tekinteted, érzem az illatod. Most is fáradt vagyok.

Tegnap elővettem a papírzsebkendőt, amibe eltettem egy tincset. Még az orvosnál vágtam le a füled mögött. Ott volt a legpuhább. Újra megsimogattalak.

Még őrzöm a tejfogad is. Egy piros ékszeres dobozba tettem el, mint egy kincset.

Egy éve már, de még minden nap gondolok rád. Az égi falkám része lettél te is. ("Imi-imi!")

Ui.: Ma meséltem rólatok egy ismerősömnek és zokogtam. 1 éve és egy hónap múlva 8 éve. Hiányzotok nagyon.