Az éjszaka, hát hogy is mondjam, még mindig nehezen megy az alvás. Kevés alvás sok megszakítással. Hogy is tudnám kipihenni magam, ha mindig arra figyelek alvás közben, hogy ne forduljak jobb oldalra? Minden mozdulat figyelmet kíván, ha belealszok szédülést hoz. ☹ Vasárnap van. Hétfőn volt 2 hónapja, hogy elkezdődött. Egyelőre napról napra jobb, de még mindig tart. Tudom, hogy türelem, de unom.

Ehhez képest nagyon produktív délelőttöm volt. (Tegnap őrült takarítás.) A reggeli pizsamában mélázgatós és kávét szürcsölős ébredezés után beindult a főzés projekt, mert hát vasárnap van. Tervezés, új hét indítás. Ma a Happy Melody November Vibes -a riszálóssá tette főzést.

Egyébként valahogy most ilyen időszakot élek. Alig ismerek magamra. Jól vagyok. Rengeteg energiám van. Végre. Az elmúlt egy év lehangoltsága, testi és lelki fájdalmai után felüdülés, hogy tudok gondolkozni, tudok dolgozni, tudok mozogni, tudok és merek tervezni, hogy lemásztam végre a kanapéról.

Ma befejeztem egy újabb könyvet is (Zubor Rozi – Kulcs). Nehéz róla írnom. Számomra tipikus példája annak,  hogy a meseszép borító nem sokat jelent. A molyon terveztem értékelést írni, de elolvasva az írónő Köszönöm! c. fejezetét a könyv végén elszégyelltem magam. (Ilyen vagyok. Nem akarok megbántani így másokat.) A COVID-ot megelőző hetekben elveszítette az édesanyját és ezt a fájdalmat írta ki magából. Másoknak annyira tetszik. Csupa jót írnak. 

Két idősíkon, anya-lánya szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. A tradíciókon átívelő női sorsokat. Születés, gyászfeldolgozás. Hogy mi egy nő igazi boldogsága a társadalom szerint és önmaga mit kíván. Mit vár el tőlünk a társadalom. Milyennek látnak.

„Bárki bármit is mond, az anyaság a legnagyobb és az egyetlen igazi boldogság a világon. Gyerek nélkül egyszerűen nincs értelme az életnek.”

„Évszázadok, évezredek óta vannak olyan elvárások a nőkkel szemben, amelyek nem feltétlenül várhatóak el mindenkitől. Vagy nem teljes egészében? Nézz meg engem! Tudod mit kaptam egész életemben, mert nem akartam gyereket? Önző vagyok. Felelőtlen. Másokon élősőködő.”

Viszont az írásmód szerintem pocsék. Sajnos rettenetesen unatkoztam közben, gagyinak és túl magyarosnak éreztem a párbeszédeket. Voltak bekezdések, amit átugrottam, egy-két -oldal, amit csak átfutottam. A gyereknyelven írt gagyogások … pff… Olyan semmi.

Többször bíztattam magam, hogy ne hagyjam abba. A 196. oldalig elvánszorogtam, és ott éreztem először, hogy végre lesz valami történet.

„A saját életed kulcsa a te kezedben van. Ha megvan az ajtó, nyisd ki!”