A legfőbb célom erre az évre újraépíteni, újra definiálni magam, ezáltal pedig mentálisan jobban lenni és kiegyensúlyozottabbá válni.

Jóban akarok lenni magammal és értékesebbnek – vagy egyáltalán értékesnek – akarom látni magam.

Hinnem kell benne, hogy az a mit teszek, vagy amit csinálok, azok olyan jó dolgok, amik építenek engem.

Fontos, hogy ne csak a rosszat, a jót is meglássam.

Fontos, hogy megtanuljak határokat húzni és itt nem feltétlenül a „nem”-et mondás művészetére gondolok, hanem arra, hogy mit engedek be a lelkembe.

Nem volt tekintet, amin keresztül megszülethetett volna az önmagát értékelő lány képe, ezért magának kell megszülnie a hiányzó tekintet, vagy éppen a ránehezedő őt magát elfedő tekintet ellenére. Megérteni, hogy a tény, hogy nem néz, vagy nem lát nem a te hibád, nem a te gyengeséged, nem neked kell vezekelned helyette. Becsukni a dobozt, magadnak csukni be végérvényesen, hogy kinyílhasson egy másik, ami már nem ugyanaz a történet. Ehhez hosszas belső idő szükséges.

Amikor elhagyunk egy életszakaszt és átszületünk egy következőbe, akkor ott még a semmiben vagyunk. Ott üresség van, ahol létre kell hozni magunkat. Ez egy mindent körbe ölelő szabadság, de fojtogató szorongás is.

Becsukni egy dobozt döntés, de felelősség azért, hogy újra ki tudjuk majd nyitni, de ez csak a semmi után, csak a semmin át lehetséges.

/Tisza Kata – A semmi megszelidítése/

 Én úgy döntöttem, hogy ezt a dobozt 2024. december 31-én becsukom és átlépek az ürességbe. Megadom magamnak az új kezdet lehetőségét.